Vihar

Haragszik a Jézuska!

Mindig ezt mondta a nagymamám picilány koromban ilyenkor. Dörög, fúj, villámlik, szakad. Mindig féltem ilyenkor. És még most is. Már nem gondolom feltétlenül, hogy haragudna bárki is, de az elemek iszonyatos ereje... Félelemmel tölt el, milyen kicsik, védtelenek vagyunk, ugyanakkor csodálattal is. Elkápráztat ez a nagy égi színjáték. Anyuval ki szoktunk ülni ilyenkor, és figyelünk, számoljuk a másodperceket, kb. milyen messze lehet a villámlás. Tavaly egy délután jött az égiháború, a teraszon talált. A gyerekek nagyon féltek. Én elkezdtem számolni, énekelni, mesélni nekik a viharról, és azon kaptam magam, hogy ugyanazt teszem, mint anyu. Mint amikor utazunk, és mutogatom a gólyákat, őzeket, fácánokat, keresem a göncölszekeret, fiastyúkot... Pedig azt gondoltam, nem tudom én ezt úgy csinálni, mint ők. Annyira jó volt velük gyerekként élni! Persze volt gond, betegség, vita, de csodálatos gyerekkort kaptam. Ha a felét tovább tudom adni, már elégedett lehetek. Próbálkozom.

Mik eszembe nem jutnak egy vihar kapcsán?!....