Megint egy éjszakáról írok.
Este lefekvés után jött Zsófika, hogy anya, félek, nem tudok aludni. Picit mellé feküdtem, simogattam, aztán elaludt. Puszi (még egy) Beninek, és újra meló. Kb. fél óra múlva artikulálatlan kiáltozás jött Lorcitól. Soha nem hallottam ilyet, mint akit megcsíptek pattantunk hozzá. Állt az ágyban kipirult arccal, és hangosan kiabált. Nem sírt, kiabált. Kikaptam, megöleltem, kb egy percen keresztül folyamatosan magyarázott a kis nyelvén, én csak annyit értettem, hogy valami volt fenn a plafonon. Mutogatott, és magyarázott. Aztán eljött a pillanat: Tsófitsa, Tence és sírásra görbült a szája. Nem voltam elég neki. A tesókat kereste, és nekem úgy tűnt, aggódik értük, főleg Zsókáért. Átmentünk hát csöndben a szobájukba, meglestük őket, aztán szó nélkül lefeküdt. Visszaültem a gép elé, de nem volt jó érzésem, úgy döntöttem, inkább olvasok az ágyban. Beléptem a szobába, a picur azonnal fölpattant, és nagyon látszott, jó, hogy jöttem. Lefeküdtem az ágyamra. (így egymástól kb. fél méterre vagyunk, az ágyunk párhuzamos) Olvasgattam, ő pedig 1,5 órán át engem nézett. Csöndben feküdt, félig aludt, de csak a lapozásra is fölpislantott, hogy ott vagyok-e. A másik oldalamra sem mertem fordulni. Aztán fél 12-kor hallom, hogy mélyen, hangosan, nyugodtan szuszog. Végre lekapcsoltam a lámpát, és én is aludtam. (Gyuri is kb. ekkor jött be.)
Reggel kérdeztem Benitől, hogy nem ébredt-e fel. Azt mondta, hogy nem, de jobb lett volna, mert rémálma volt neki is.
Mi történt tegnap nálunk? Nem vacsiztunk későn, nem volt extra gond. Ki/kik jártak itt?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése